Üdvözlök minden galambászt és állatszerető érdeklődőt
Én magam régóta szeretem az állatokat de elsősorban a galambokat azt írom le amit igazából tapasztalok .
Verseny szellemű emberek vagyunk és a galambok versenyeztetésével mindent meg akarunk nyerni amit csak lehet és ez így van rendjén.
Versenyeztetjük évről-évre, így aztán genetikailag jobbak és jobbak lesznek, de sajnos a természet bolondját űzi velünk , mert ami jó, azt előbb-utóbb rokonosítjuk és aztán jön is a nagy baj.
Addig nincs probléma amíg a galambok immunrendszere nem gyengül, de mikor már az állomány túl rokontenyésztett egyedekből áll, jön a biológia bomba és a természet elintézi a sorsukat, próbálunk mindenféle gyógyszert amire a galambok rezisztensek lesznek ami megmarad az pedig biológiailag már nem megfelelő továbbtenyésztésre. Egyszóval a beteg galamb nem örökíti át a betegséget de, genetikai hibáit igen (pl: gyenge tollazat ami jó időben tud jól repülni de a feladatát rossz időben nem tudja megfelelően teljesíteni ) immunrendszerében legyengült egyed olyan mint egy bomba, gyengébben nevel és így kifogjuk a tenyésztésből venni, „dekód”- nak hívom én azt a dolgot mikor a galambokat a minél gyorsabb sebességre tenyésztjük.
Mi is történik ?
Biológiailag csak azok az egyedek maradnak meg, amik gyors tájékozódó képességgel rendelkeznek , ehhez hozzátartozik a genetikailag gyorsan alkalmazkodó egyedek, egyszóval alkalmazkodik a változó környezethez.
Tapasztaltátok már ?
A hím galambot bepakolták versenyre és bizony volt olyan ami 7 napig is úton volt míg haza talált .Ma mi történik ? A tojó 2.nap párját nem várva elpárzik egy másik egyeddel még úgy is ha tojáson ül! Genetikailag kódolva ,csak azok az egyedek szaporodnak akik gyorsan hazaérnek !
Mi pedig próbálunk a tojásból egyedet hagyni, egyszóval igazából a természetet próbáljuk befolyásolni. Így a kihelyezett tojásból megmaradt két egyed lassítja az állományt, persze nem minden esetben.
A betegségek százait mi állítottuk elő a tenyésztéssel az az galambjaink legyengült immunrendszerével.
A gyorsabb egyedek tenyésztésével elkerültük a szépet, a szép galamb nem repül gyorsan, így genetikailag hibás vagy nem hibás kódot tekerünk a galambjainkba , gyorsan és még gyorsabban ez a dolog magával hozza a hibáit, az az eltűnnek egyes ugyan szép küllemű egyedek és felváltják a „Ferrárik” ,amiket mi csakis a versenypályára tudjuk küldeni.
A galambok szerelmesei nem tudják elképzelni galambok nélkül az életüket ,aki pedig nem galambászik az azt hiszem azoknak a gondolatát nem kell leírnom mit is gondol rólunk, galambászokról!
A jövő versenyzői!
Manapság 21. században sok jó galambász van. A neveket nem tudnám felsorakoztatni!
A galambok felgyorsultak ugyan, de veszékenyebbek is sok külső behatás végett és persze a tenyésztés ami felgyorsította az állományokat ugyan de genetikailag sokkal gyengébbek mint pl . 10 éve voltak. Az akaratot felváltotta a gyorsaság talán kivétel a maratoni versenyzőknél, ott délben engednek és a szivósság akarat többet számit mint a gyorsaság ,ezért is tenyésztik őket külön kolóniában .
Az elkövetkezőkben nagyon erős mezőnyök lesznek, mivel a technika tökéletesedik pl. ön etetők időzítővel, vagy trágyaszállító a dúcból, fertőtlenítés persze ez minden időzítő gépezettel.Galambok tartása számítógépes rendszerrel történik , úgy mint manapság minden talán ez az elkövetkezőkben üzleti ággá növi ki magát ,úgy mint elektromos óra .
De ezek a dolgok vajon a galamb rovására mennek vagy talán a siker titka? Ezt még nem tudjuk de mindennek megvan AZ ELŐNYE ÉS HÁTRÁNYA .Túlságosan befolyásoljuk a természetet , sok káros külső befolyások érik galambjainkat már a 21 .században pl. telefonhálózat hétvégeken ingyenes ,a természetes vizeinkből ivó galamb ma már nem ér haza egészségesen .
Galambjainknak mindent meg kell adni ahhoz hogy jól teljesítsen , sok fortéja van ma már hogy a galambot hogy kell formába hozni, özvegy minden formája, külön tojó ,és hím, stb. Egy dolgot nem tesznek a galambászok szem elé. Mit akar a galamb és mi az amit éveken keresztül eredményesen folytatni lehet. Nekem az özvegy galambok röptetése gondolata egy kicsit erős , minden évben özvegyen röpteti? Kinek van itt manapság olyan galambja kinek özvegyen 4 éven keresztül champion vagy legalábbis 4 évig bírja, azt hogy nem természetes körülményeit kihasználva jó eredményeket csaljunk ki tőle! Azt senki nem tudja hogy ezek a özvegy hímek vagy tojók hány %-a veszik el, de sejtem hogy kb. 10% válik be.
A galambászok bizonyos százaléka nem ért a galambok versenyeztetéséhez ,vannak jó galambjai amik villognak ,általában hosszabb utakon ők nekik a hétvége öröm és meglepetés. Vannak olyanok akik mindent meg akarnak tenni, de butaságuk kudarcba merül és a hétvége szidkolódásba megy.
Olyanok is vannak, akik csak versenyeznek és próbálnak tenyészteni jobbat, gyorsabbat és a hétvégén nem azt várják , hogy mikor érkezik meg , hanem azt hogy jöjjön haza egészségben a kis galambjuk .Ezek a galambászok a BAJNOKOK , ők tudják azt, hogy milyen galambot elvesziteni és tudják , hogy 10 éve melyik fészekben etette a kis galambot és repetaként mit is kapott a galamb. Hamar rájöttek a galamb jó tényezők között igazolja tenyésztőjét!!!